Arina szerette a házat, ahol élt. Szerette a hatalmas osztott ablakokat a verandán, amelynek párkánya elég széles volt ahhoz, hogy esős időben kényelmesen bekucorodhasson egy könyvvel a kezében. Olvasás közben időnként kitekintett, figyelte az ablakon legördülő esőcseppeket és az ablak alatt lévő mesekönyvbe illő szépségű virágos kiskertet, amely nagymamája gondos kezemunkáját dícsérte. Ettől jobban már csak az idős asszony gyönyörű hófehér hosszú haját szerette fésülgetni és ilyenkor mindig Tündérszép Ilona jutott az eszébe. Sosem mulasztotta el mosolyogva megjegyezni, hogy milyen csodaszépnek találja, s nagymamája az ő Tündér Ilonája. “Tündér Ilona” ezt mindig huncut mosollyal hárította, s vidám biccentéssel tudatta, hogy bizony a hasonlóságot ő olyan nagyon nem tapasztalja. A fésű gyengéd boldogsággal időzött a hófehér hajtincsek között.
A virágos kert sosem látott üdeségben pompázott. A nyári napfény kedvesen cirógatta a szirmokat, leveleket és szárítgatta a reggeli csillogó esőcseppeket. A kismadarak vidám csiripeléssel tették még színesebbé a kiskert hangulatát. A fürge, vidám csiviteléssel cikázó fecskék szorgosan kapkodták a legyeket, s vitték kicsinyeiknek, akik az ereszek alatt türelmetlenül várták az a la carte ínyencségeket. A jácint, a nárcisz és a tulipán már elvirágzott, de a szegfűk szép cakkos szirmai, az árvácska, a nefelejcs szines kavalkádja, na és azok a csodálatos orgonafák csak úgy pompáztak a kertben. Ezt az édes fehér és a zamatos kék szőlő tette még teljesebbé, még a méhek is boldogan tették a dolgukat. A százszínű rózsabokrok gyönyörű, szívet simogató illata a nyitott ablakon át belengte a verandát, a folyosót, s az angyali szeretet szelíd ereje ölelte körül a házban szorgoskodókat.
A kiskert boldogságot árasztott. A házi tündérek gondos szerető kezei sok örömet ültettek el ott, a virágok varázsaltossá váltak, s valóságos tündérkertté alakították a helyet.
(folyt. köv.)
Kommentek