Békés roham

1. Isten lámpása

 

Gyönyörűen csillogott az utcai lámpák éjszakai halovány fénye a keményre fagyott bokáig érő hó tetején. Fagyos szél fújt. Az utca némán pihent, s a házakból sem szűrődött már ki fény. A lelkek rég nyugovóra tértek, álmodták életük csodás álmait, de Arina kint járt. Csendben, békésen nézte a gyönyörű havas tájat. Az úttesten a hó letapadt az autók kerekei alatt, a fagyos jég nem hagyta kémlelni a köves aszfaltot. A csizmák taposására hangos roppanással felelt. Arina nyugodt volt, békés. Tudta, hogy hosszú útja most kezdetét veszi, mennie kell. Az utcai lámpák fénye – mint a csonkig égett gyertya – elaludt és a sötétség néma szomorúságként borult a tájra. Elindult hát a téli éjszakába.

Egy aranyos könyvet szorosan magához ölelve nekifeszülve a szélnek haladt, vitték lábai. A csikorgó hó és a hideg szél ölelte csizmáit közben. A sötétben semmit sem látott, nem tudta merre megy, csak ment, mert egy láthatatlan erő ezt akarta. Hátrahagyta szeretteit, örömét, s akkor még nem tudta, hogy a szívét is. Gondolatai eltüntek, érzései súlyos teherként nyomták a lelkét. Megállt egy kicsit pihenni. Maga elé tartotta szeretett könyvét és lassan kinyitotta. Arra eszmélt, hogy kezében a könyv varázsaltos módon világítani kezd. Nem értette. Ösztönösen felnézett az égre, s mire tekintete újra a könyvet kereste, tenyerében egy szögletes lámpást talált, melyben a legszebb gyertyaláng szórta fényét Arina köré. Lelkébe mennyei vigasz áradt és földön túli szeretet járta át. Már nem érezte a magányt, már nem volt egyedül. Vele volt élő lámpása, aki a legfagyosabb és legsötétebb éjszakában is szeretettel világított lelke útjára. A meghatottságtól könnyek gördültek arcán. Boldog volt, isteni öröm járta át megtépázott szívét.

Különös álmából felébredve ágyában felülve törölgette könnyeit, s próbálta álomképeit áthozni a valóságba. Emlékezett útjára és szerette volna megérteni, mit jelenthet ez az álombéli utazás és a varázsaltos lámpás. De Isten gondosan elrejti az értelem elől legszebb kincseit és titoknak álcázva hagyja, hogy keressük a megfejtést. Arina szerette a titkokat, mert tudta, hogy azok a lelkében vannak, s ha lelke súlyos vihartölcséreinek közepébe húzódik, ott mindig békére lel.

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!